Minden igaz volt. A sejtések beigazolódtak. De most jobb lett? Már magam sem tudom. Végtére is mi volt mindig a baj. Nem mások, hanem én magam.
Vagy ez is mese? Ezt most azért mondom, hogy megtartsak egy kapcsolatot?
Miért van az, hogy legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani? Sosem érthetik meg.
Dúl bennem a kettősség. Most is csak arra gondolok, hogy hihetek e másoknak. Hogy igaza van, vagy szimplán le akar koptatni. És miért tudom, hogy feladom önmagam hogy ismét legyenek barátaim. Tudom hogy ez lesz. De miért?
Mit akarok még bizonyítani? Ha nem leszek, miért hiszem hogy az nekik fáj? Csak egy kicsit akarom, hogy fájjon. Csak annyira, hogy elhihessem, hogy egyszer én is fontos voltam valakinek. Csak egy kicsit. Nem pedig egy mellőzött barát. Egy örök második.
És ezzel elkezdődik az utolsó felvonás. Nem lesz semmi gond. Nyugi lesz. Nem lesz harag. Nem lesz veszekedés. Nem lesznek elvarratlan szálak. Véghezviszem, amit elterveztem. Egyszer az életben erős leszek. Csak addig legyen erőm kitartani.
Csak annyit szeretnék kérni, hogy megértsenek. Csak egy kicsit. Hogy megértsék, mennyire szeretem őket. Hogy nincs bennem harag. Csupán félelem, és kétely.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése