De azért annyira mégsem, amennyire szeretnék. Furcsa, de én jobban várom a dolgok végét, mint hogy kiélvezném a helyzetet.
Furcsa mód egész jól telt a tegnapi nap. Nem is gondoltam, hogy valóban boldog leszek. De pár órára az voltam.
Persze gyorsan visszazökkentem a régi kerékvágásba.
Az új blogommal nem haladok olyan jól, mint ahogy szeretném. Pedig nagy terveim vannak vele. Ez is csak most tudatosult bennem. A történet végét már tudtam. A sajátomét is. Miért ne lehetne ugyanaz a kettő. Vonjuk csak össze. Ennek így kell lennie. Számomra nincs más út...
A vasárnap esti veszekedés anyámmal, rádöbbentett hogy hiába is küzdök. Megint csak áltattam magam. Aztán még aznap, egy hozzám nagyon közel álló személy is bizonyított...
Ő sem vesz komolyan. Ahogy senki sem.
Engem sose becsültek túl sokra. Mindig is előre borítékolhattam a bizonyítványomat, és nem csak az iskolában...
Most ezek után, kinek van még kedve küzdeni? De komolyan?!
Hát ezek lennének az én szülinapos derűs gondolataim...
Boldog Születésnapot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése