Vegyes érzelmekkel indultam ma suliba. Aztán amikor oda értem, minden nagyon jó lett. Azonnal tudtam hogy ez hiányzott. Hogy ott lehessek köztük. Persze elég nagy a para a gyakorlat meg a vizsgák miatt, de mégis sokkal jobb mint itthon.
Nem azzal megy el az egész napom, hogy hallgatom a hazugságokat, és kesergek a valóság keserű piruláján.
Ott erre nincs idő. Van viszont nevetés, és alapvetően jól elmegy az idő.
Aztán haza jövök, és minden visszatér a valóságba. Ahol nincs más, csak hazugság és veszekedés.
Ha tehetném eltűnnék, és mindenkit magam mögött hagynék. Nem hiszem hogy bárkinek is feltűnne valami. Eddig sem úgy viselkedtek. Najó, azért van 2 ember, akiknek hiányoznék. De senki másnak.
Az életem majdnem nyitott könyv a blog miatt. De még így sem vesznek észre. Nem kérek sajnálatot, meg mézesmázos ígéreteket. Semmi sem lesz valóság. Hazudni könnyebb, mint betartani egy ígéretet.
Szar dolog hogy nem tudom kire számíthatok. Bizonytalanságban élek. A barátaim is hol vannak, de leginkább nincsenek. Aztán szökőévente egyszer észreveszik hogy valami nem oké. Legalább szenvednének kicsit ők is. De ők sosem fognak. Még csak át sem érzik.
Túl sok érzekem kavarog bennem, fele se kéne. Nekem lenne a legkönnyebb, szépen csendben, egyedül..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése