A fejem.. na igen, az megint fáj. Már szinte minden nap fáj. Az lenne a furcsa, ha nem fájna. Nem tudom hogy ez testi vagy lelki eredetű. Lényeg hogy van. Ez még azt jelenti hogy élek.
Legalább a fájdalom is emlékeztet valamire.
Olyan hihetetlen, hogy percek alatt dől össze a boldogság. Már a legapróbb dolog is felbassza az agyamat. Nekem egy ingerek nélküli világban kéne élnem. Egy elzárt helyen.
A Mechanikus narancs című film jut eszembe erről. Az egy igazán beteg film. Kicsit értelmetlennek tűnhet elsőre, de bőven van jelentése. Abból is csak az jön le, hogy az ember egy igazi állat, a kapcsolatoknak nincs jelentőssége és van amin nem lehet változtatni. A kínzás sem megoldás, ezt saját bőrömön tapasztalom minden egyes nap.
Annyira nem is értem, hogy miért írom ezt le. Érdekel ez valakit? De úgy igazán? Ugye senki se érti, hogy mire gondolok?
Talán jobb is.
Már annyira unalmas a sok "jó tanács". - Menj orvoshoz, változz meg, stb stb.. - mert ez így megy, ugye? Azt is szeretem, amikor a megoldás abból áll, hogy nem vesszük észre a problémát, vagy csak eltűnünk..
Igen, ez tényleg sokkal könnyebb, mint folyton a siránkozást hallgatni.
Idáig egy blogot találtam, ahol a csajszi leírta ezeket a dolgokat. Ő igazi rokonlélek. Mikor a bejegyzéseket olvastam, teljesen magamra ismertem. Talán önzőség éljenezni. De legalább nem vagyok egyedül. Ez valamilyen szinten bátorít.
Hányan vagyunk még, szerte a világban? Mi, akik csendben szenvedünk. Akik akkor is mosolygunk, amikor ordítani szeretnénk. Mi, akiket a legjobb barátjuk és a családjuk sem ismer igazán.
Mi vagyunk a társadalom számkivetettjei.
Az is roppant mókás, amikor valaki benyögi: - én jól ismerlek - ohh tényleg? mert szerintem nem.. már én sem tudom hogy ki vagyok, hogy mi maradt meg belőlem. Már arra sem emlékszem hogy milyen voltam régen. És akkor megkapom.. engem jól kiismertek.. hát kössz!
"Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba." - Paulo Coelho -
"A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai" - Milan Kundera -
"Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti, a pokol pedig csak szegényes szinonímája"
"A blog a legnagyobb nyílvánosság előtt gyakorolt magány" - Balla D. Károly -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése