Na végre itthon..
igazság szerint már egy ideje itthon vagyok, de nem nagyon tudtam hogy mit írhatnék.
Most se vagyok sokkal okosabb, de a mai nap legalább kicsit jobb volt, mint az utóbbi néhány.
Persze azt is mondhatnánk, hogy azért mert Ő is ott volt.. és ez így is van - részben.
A mosolyától kikészülök. A tekintete pedig egyenesen a lelkemig hatol - ha van nekem egyáltalán olyanom, amit erősen kétlek, mindegy, nem is számít.
De mégsem tetszik amit látok. Olyan furcsán néz rám, és fogalmam sincs hogy mit gondol valójában.
Úgy néz rám, mint egy kislányra - akire még vigyázni kell. Ebben az a furcsa, hogy másokra nem így néz. Most vagy az van, hogy az újdonság erejével hatok rá..
vagy pedig átlát a szitán.
Ettől komolyan tartok. Persze jó lenne ha mindenki tisztában lenne a másik álláspontjával.. de azért ez mégsem olyan egyszerű.
Nem tudom meddig mehetek el, vagy hogy mikor csinálok hülyeséget. Ja és persze a féltékenység még mindig bennem van. Próbálom összerakni a kirakós darabjait, de nagyon félek, hogy csak még rosszabb lesz, ha beigazolódik a gyanúm.
Biztos hogy le fogok bukni, ennek be kell következnie és akkor ennyi volt.
Ez az egész nem helyes, és nagyon mérgezi a napjaimat. De ha ettől eltekintünk mi marad még?
Azok az emberek, akikre sosem lehet számítani? Egyszer már eldöntöttem, többé nem hagyom magam. Úgysem változik semmi.
Viszont hogy legyen valami igazán jó is.. elég a mosolyára gondolnom, ami akkor ott, csakis az enyém volt.
Az élet igazán agyafúrt dolgokat produkál, amivel egymást keseríthetjük..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése