Nehezen kezdek bele ebbe a bejegyzésbe, még a blog is vacakol. Valszeg az sem akarja hogy terheljem a lelki fájdalmakkal.
Most totálisan egyedül vagyok. A legfontosabb ember az életemben, a legfőbb támaszom nincs velem. És nagyon sokáig nem is lesz.
Nem várom hogy ezt bárki megértse, vagy hogy bárkit is érdekeljen. Elvégre engem sem érdekel más nyomora.
Csak hát mégis szar...
Sokat veszekszünk, de még így is nagyon összetartunk.
Ő mindig mellettem állt, amikor mindenki más elárult. Már pedig nagyon sokan elárultak. Nincs is olyan, aki ne tette volna.
Talán már nem is érdekel az egész.
Vannak, mert kellenek, de nem igazán hiszem el amit mondanak. Senkinek se.
Marad a mosoly és a bólogatás. Így könnyebb.
Nekem ő a család, mert a valódi családom számomra halott. Csak léteznek, élnek körülöttem...
Mikor anyám beszólt, hogy: "így legalább lesz pénze..." legszívesebben felrúgtam volna. Annyira tudom utálni, és tényleg annyira jelentéktelen számomra...
Nem akarok túl sok marhaságot leírni ide. Egyrészt úgysem olvassa senki, másrészt szarnak az egészre.
Egyszer majd minden rendbe jön. Együtt leszek vele, és mindent magam mögött hagyok. Új életet kezdek, remélhetőleg egy másik országban, és ide soha nem térek vissza...
Én olvasom !
VálaszTörlésHuhh... nem akarok önző lenni (gyenge pillanataimban sajnos azzá válok) , de mikor a soraidat olvasom, aprón megkönnyebbül a lelkem. Hogy azért, mert rajtam kívül van még valaki, aki hasonló gondokkal küszködik vagy egyszerűen mélységesen elgondolkodtat, én sem tudom. Megértem az érzéseidet, legalábbis a problémáidat; innentől kezdve azt nem tudom ez jó vagy rossz része a dolognak.
VálaszTörlésNem vagyok olyan közeli kapcsolatban, de Te nem is vagy idegen a számomra... Ha valami probléma van, velem megbeszélheted!
:)
Sziasztok! :D
VálaszTörlésTudom, hogy te olvasod Klau :D (L)
Köszönöm, hogy írtál Whit :) (L) Igazán jól estek a szavaid, és igyekszem élni a lehetőséggel :) Nekem is elég sokszor van zavar a fejemben, de próbálok rendet rakni :S
pusszi