A tegnapi nap nagyon jó volt. Jól éreztem magam, mert nem kellett olyan igazán önmagamnak lennem. A boldogság már annyira idegen tőlem, hogy azt az énemet nem is ismerem.
De most megint minden rendben van. Most tudom ki vagyok. Kérdés hogy ezzel mire jutok. Mert énem ezen részét vagy utálják, vagy semmibe veszik. Én viszont már csak így tudok élni.
Este is sokat gondolkoztam. Megint arra jutottam hogy nem maradt hitem. Mármint megint csak nézek ki a fejemből, és nem tudok hinni senkinek sem.
Megint minden szétesett. Örülök a sulinak, ott legalább nem kell folyton ezen agyalnom.
Hiába bizonygatom hogy egyszer meg fogok változni.. ez nem igaz. Örökre az maradok, aki vagyok.
Mindegy mit kezdek kívülről magammal, vagy a viselkedésemmel. A lelkem sebzett marad. Szeretném magam mögött hagyni az érzéseimet, és mint egy gép.. csak menni előre, gondolatok és érzések nélkül.
És ez lesz, lassan semmi sem marad. Csak a testem él, minden más üres..
